A barátság

Tegnap amikor vittem ki a szemetet, valami isteni sugallatra megnéztem a postaládát. Éreztem, hogy a barátnőmtől lesz benne valami. Volt is. Egy zacskó szaloncukor Merry Yule felirattal. Régebben mindig rajzolt is nekem, de már nem, látszott, hogy feladta. Ez szíven ütött.Barom állat voltam. Egész évben elhanyagoltam őt, és bár vettem ajándékot a szülinapjára is, de lusta voltam átvinni, míg ő minden alkalommal hagyott egy kis ajándékot a postaládámban. Egyszer összefutottunk a faluban, de ennyi. Leszartam, nem törődtem vele. A Yule napi ajándékát is már rég megvettem, de az eszembe sem jutott, hogy lehet, ezek után szóba sem áll velem. Azonnal öltöztem, és szinte rohantam. Ő nyitott ajtót, és úgy meglepődött, hogy egy pillanatig nem is tudta kezelni a helyzetet. Kinyitotta a kaput, megöleltem, és kértem, hogy bocsásson meg, amiért nem törődtem vele, amiért ilyen rossz barátnő voltam egész évben. Még jó, hogy aranyból van a szíve, és megbocsátott. Később az anyukája is hazaért, tőle is bocsánatot kértem, mert igazából vele is nagyon jól megértettük mindig egymást. Ő csak annyit mondott, “Az igazi barátok mindig visszatalálnak.” És ölelt, szorított magához. Hogy lehettem ekkora hülye, hogy majdnem hagytam elveszni azokat az embereket, akiket tényleg a barátaimnak nevezhetek, mert a rossz időkben is velem voltak (én is velük), hogy lehettem ennyire vak, ennyire lusta, önző? Ebből most tanultam. Nem fordíthatok hátat a számomra fontos embereknek. Így is épp eléggé egyedül vagyok, de ők elfogadnak, és így szeretnek engem, ahogy vagyok. És én is szeretem őket, régen annyi közös élményünk volt, mentünk egy csomó helyre, vígasztaltuk egymást.

Barom állat voltam, de nagyon boldog vagyok, hogy visszafogadtak a barátságukba. Többet nem fogok így viselkedni, az biztos.