Annyira szép

Annyira jó és szép volt ez a nap.

Már felkelés óta az ünnep lázában égtem. Leírtam a szertartásos füzetembe az egész szertartás menetét, mert lehet, hogy ki van nyomtatva valahol, de össze kéne szedni, és így egyszerűbb volt. Némi akadályba is ütköztem, miszerint kell egy csengő is, amivel megtisztítjuk a rituálé terét, és ezzel kezdjük, majd fejezzük be a szertartást. Ó, nem baj, megvan a tavalyi csengő. Aha, csak hiányzik a nyelve. Próbáltam eszkábálni valamit bele, de nem jött össze. Erre eszembe jutott egy egyedi módszer. Sok ásványkarkötőt egymás mellé kötöttem egy bőrszálra, ez lett az én egyedi csengőm. Full természetes anyag, és ilyen senkinek sincs. A másik a tűz. Nekünk van egy égetőedényünk, ami eredetileg egy vas lábas, ami sütőbe való, és nagyon finom kajákat lehet benne csinálni, de most már erre használjuk. Na szóval, én baromira félek a tűztől, és mivel egyedül voltam, egy vödör vizet készítettem mellé, és természetesen az udvaron a betonon helyeztem el. Végül sikerült az adott papírlapot elégetni. A kutyát megkötöttem addig, a lovak meg prüszköltek, pedig vagy 15 méterre voltam tőlük. Ez a szertartás egy megtisztulás volt számomra a rossz dolgaimtól, amik lebéklyóznak, és beletaszítanak a depibe újra és újra, és attól, hogy folyton a múlton rágódok. Ez nagyon rossz dolog. Hiába szakad meg a szívem Anya után, el kell engednem. Neki most már az az élete, hagy lépjen tovább. Ahhoz is kértem az Istenek segítségét, hogy Magyarországon béke legyen, és jobban éljenek az emberek.